Nataša Kramberger – Szeder-égbolt

Szerző életrajz

Nataša Kramberger szlovén író Mariborban született 1983-ban.Jurovski Dolban, egy kis faluban nőtt fel, itt végezte az általános iskolát. Mariborban járt gimnáziumba, és az iskolai újságban jelentek meg első írásai.A Ljubljanai Egyetemen kommunikációelméletből diplomázott,majd Erasmus-ösztöndíjasként az Utrechti Egyetemhallgatója lett. Innen 2004-ben áttelepült Berlinbe. Ettől fogva szabadfoglalkozású íróként dolgozik, szlovén és német médiumokban publikál. Rövid történeteket, esszét, publicisztikát ír. Az utóbbi években visszatért Jurovski Dolba, gyermekkora színterére, átvette a családi birtokot, egyesületet alapított Zöld Központ néven, ökológiai gazdálkodással, természetes építőanyagokkal foglalkozik, műhelyfoglalkozásokat, rendezvényeket szervez.

Szeder-égbolt (Nebesa v robidah) című regényét jelölték a legjobb szlovén regényért járó Kresnik-díjra, 2007-ben ez lett a legjobb első könyv Szlovéniában. 2010-ben a szerző szerepelt

vele a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál részeként az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján, ugyanebben az évben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. A regény olasz, albán, bolgár,

cseh, dán, horvát, holland és szerb nyelven jelent meg.Az Anna Lindh Alapítvány által szervezett, Szavak tengere című nemzetközi novellapályázaton 2018-ban a legjobb 30 szerzőközé választották. „Sós rulett” című novellája szerepelt a versenyrésztvevőinek antológiájában, lefordították angol, francia,spanyol és arab nyelvre.

Egyéb könyvei:

Műanyag disznófej / Két hét a szemetesekkel (Esszék, Young Euro

Connect Díj, 2009)

Fal nélkül (Publicisztika Berlinről és más helyekről, 2014)

Fülszöveg

Jana, az egyetemista, vidéki szlovén lány Amszterdamban egy kisfiú bébiszittereként tartja fenn magát. A nagy európai áramszünet idején ellopják a kerékpárját, és ezzel veszélybe kerül feketén vállalt állása is.

A lány jelen élményei és múltbeli emlékei keverednek a többi szereplőével, a hősök sorsa egymásba fonódik, eggyé olvad és szétválik, mint a hullámok a folyóban. A történések különböző formákban, különböző jelentésszinteken körbeérnek, majd visszatérnek újra és újra. A részletek ilyen montázsával varázslatos kozmosz tárul elénk. Mintha egy kaleidoszkópon keresztül tekintenénk a regény szövetébe.

Az amszterdami csatornákon túl legendák övezte távoli folyók világa kel életre a könyv lapjain, a folyamistenként tisztelt szent hal, ugyanúgy, mint a szlovén vidék, ahol a szederbokor tüskés ágai tartják az eget.

Nataša Kramberger szlovén írónő Szeder-égbolt című regénye 2010-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját.

 

Nataša Kramberger – Szeder-égbolt