Sara Stridsberg – A szeretet gravitációja

Szerző életrajz

Sara Stridsberg (1972) a kortárs svéd irodalom kiemelkedő alakja,
elsősorban regényeket és drámákat ír. Első regényét, a Happy Sallyt
(2004) August-díjra jelölték. A mű Sally Bauer úszónőnek állít emléket,
aki 1939-ben átúszta a La Manche csatornát. Ezt egy ugyancsak
fi ktív életrajzi regény követte, a Drömfakulteten (Álomológia Kar),
amely a radikális amerikai feminista, Valerie Solanas életét dolgozza
fel, és 2007-ben elnyerte az Északi Tanács Irodalmi Díját. A 2010-ben
megjelent Darling River című műve is irodalmi sikert aratott. A 2014-es
A szeretet gravitációja elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját, a
svéd A Kilencek Társaságának Irodalmi Nagydíját, valamint a Selma
Lagerlöf Irodalmi Díjat is. 2018-ban jelent meg a Kärlekens Antarktis
(A szerelem Antarktisza) című műve, ugyancsak valós eseményekre
épül, és egy tragikus sorsú prostituált életét mutatja be.
A szeretet gravitációja című regényben a költői prózanyelven átszüremlő
személyesség szövődik egybe a dokumentarista ábrázolással.
A mű a nyolcvanas évekbe kalauzolja el az olvasót; a Palme-gyilkosság,
a csernobili atomerőmű-katasztrófa sokkolta svéd jóléti társadalom
valóságába. A regény helyszíne egy elmegyógyintézet, a Beckomberga
Kórház, amelynek különös világa mintegy álomtöredékekben jelenik
meg. Egy nem mindennapi apa és egy átlagosnak nem nevezhető
tizenhárom éves kislány kapcsolatán keresztül tárul elénk a magány
és a szabadságvágy, illetve az emberi kapcsolatok sokfélesége ebben a különleges könyvben.

Sara Stridsberg: A szeretet gravitációja

Fülszöveg

Amikor a tizenhárom éves Jackie apja, Jim rendszeres öngyilkossági kísérletei miatt bekerül a Beckomberga pszichiátriai intézetbe, a lány egyre több időt tölt vele a látogatások alatt, s amikor az anyja nyaralni megy a Fekete-tengerhez, az intézmény válik második otthonává. Itt tapasztalja meg fiatalsága és felnőtté válása legfontosabb pillanatait is.

A több idősíkon játszódó történet középpontjában a lány édesapja iránt érzett szeretete áll, s az, ahogy e szeretet révén megpróbálja megérteni és megmenteni az apát először kislányként, majd fiatal nőként és anyaként.

A sokrétű regény szokatlan karakterein keresztül megismerhetjük a kórházban élő ápoltakat, az őket gondozó nővéreket és egy sajátos elveket követő orvost is, aki a betegeit kiviszi szórakozni a stockholmi éjszakába, hogy igazán embernek érezhessék magukat.

Miközben lírai hangvételű leírásokban emlékezik az azóta bezárt intézet hajdani szép napjairól, a svéd írónő elgondolkodtat arról is, mit jelent a szabadság és annak korlátozása, és hol húzódik a határ a betegség és a normalitás érzékeny mezsgyéjén.

Sara Stridsberg a svéd kortárs irodalom egyik figyelemre méltó képviselője, akit  2016-ban beválasztottak a Svéd Akadémia Nobel Bizottságába. Mély emberi tartalmakat feltáró regénye 2015-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját.

Mesteri regény az őrületről és a reményről, a szeretetről és a halálról, a fényről és az árnyékról.

Ajánló a Skandináv háztól: